hirdetés

Vizes vb 2017 – Elégedettek a FINA-vezetők a budapesti építkezéssel

Budapest, 2016. január 28., csütörtök (MTI) – A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetségnél (FINA) bíznak benne, hogy a 2017-es magyarországi világbajnokság sikeres megrendezése jó kiinduló pont lehet Budapestnek a 2024-es olimpiai pályázat pozitív elbírálásában.

 

Julio Maglione, a FINA elnöke csütörtökön Cornel Marculescu ügyvezető igazgatónak, valamint Gyárfás Tamásnak, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) vezetőjének társaságában tekintette meg a 2017-es vb fő helyszínének, a Dagály Úszóarénának a munkálatait.

“Nagyon elégedettek vagyunk a látottakkal, egyértelműen látszik, hogy a magyarok mindent teljesítenek, amit ígértek, Gyárfás Tamás vezetésével csodálatosan dolgozik a csapat” – nyilatkozta a szemlét követően Julio Maglione. A 80 éves uruguayi sportvezető hangsúlyozta, Orbán Viktor miniszterelnök is teljes mértékben támogatja mind a világbajnokságot, mind az új uszodát, amely a jövőben a fiatalokat és az egész országot fogja szolgálni.

Cornel Marculescu, a FINA román ügyvezető igazgatója kiemelte, csodálatos az az előrehaladás, amelyet Magyarországon tapasztalt. Elmondása szerint nem látott még olyan létesítményt a világon, amely ilyen ütemben épült volna.
“Nincs kétségem afelől, hogy ha nyáron visszajövünk, hozhatjuk a fürdőruhákat” – tette hozzá.
A sportvezető külön kiemelte a hatalmas medenceteret, megítélése szerint már most látszik, hogy fantasztikus esemény lesz a 2017-es vb.
“Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a világbajnokság másfél hónappal a limai döntés előtt lesz, s remélem, hogy a magyar főváros és a FINA közösen jó ugrópontot tud teremteni Budapest számára a 2024-es olimpiai pályázat kapcsán” – fogalmazott.

Gyárfás Tamás FINA-alelnök, a vb szervezőbizottságának társelnöke elmondta, mindenki elégedett az előkészületekkel, s jó dolognak tartja, hogy az egész ország figyel erre az építkezésre, ezáltal pedig a világbajnokságra és az olimpiai pályázatra is.

Az építkezés technikai hátterével kapcsolatban Fodor Tamás projektigazgató elmondta, hogy bő fél évvel a kezdés után a vasbetonszerkezet nagyjából nyolcvan százaléka kész, emellett befejezték az épületet védő gát építését, ez pedig azt jelenti,hogy egy esetleges áradás alatt is biztosított a folyamatos munkavégzés. Hozzátette, az építkezés leglátványosabb eleme, a hatalmas tetőszerkezet 90 százalékosan elkészült. Érdekessége, hogy a hatalmas acélszerkezetet a földön szerelik össze, majd egy speciális, Magyarországon eddig nem használt technológiával egyben emelik a helyére. Ennek a behelyezésére várhatóan tavasszal kerül majd sor, ekkor várhatóan bokrétaünnepet tartanak majd.

Magyarország eredetileg a 2021-es vizes világbajnokságnak adott volna otthont, de a mexikói Guadalajara visszalépése után, idén március 11-én megkapta a 2017-es esemény rendezését.

A beruházást Fürjes Balázs kormánybiztos felügyelete alatt zajlik, aki egyben a 2024-es budapesti olimpiai pályázat vezetője is.
Orbán Viktor és Julio C. Maglione április 16-án írta alá a 2017-es világbajnokság megrendezéséről szóló megállapodást Lausanne-ban.

A vb programjában az úszás mellett műugrás, műúszás, nyíltvízi úszás – amelynek Balatonfüred ad otthont – és vízilabda szerepel.
A tervek szerint 2017. március 31-re kell felépíteni a 18 ezer férőhelyes uszodakomplexumot a Dagály fürdő területén.

FacebooktwitterredditpinterestlinkedintumblrmailFacebooktwitterredditpinterestlinkedintumblrmail